Köszöntő

Kedves Kolleganők! Kedves Kollegák!

Szeretettel üdvözlöm Önöket a Magyar Szívsebészeti Társaság XXXI. Kongresszusán.

A Magyar Szívsebészeti Társaság idei kongresszusának Pécs városa ad otthont a PTE KK Szívgyógyászati Klinika szervezésében. Jelen tudományos rendezvény is gazdagítja egyetemünk sokoldalúságát, sokszínűségét és hagyományait. A hasonló szakmai rendezvények nem csak Pécsnek, hanem a Dél-Dunántúli régió számára jelentős eseménynek számítanak és nagyban hozzájárulnak Régiónk hazai és nemzetközi
színtereken való megjelenésének sikeréhez.

Tudományos témáink a szívsebészet egy-egy témakörét ölelik fel, amelyek új szakmai ismeretekkel, érdekességekkel szolgálhatnak a résztvevőknek, egyúttal a szakterület aktuális kérdéseit is megvitathatjuk. Szándékunk szerint a hagyományoknak megfelelően összefoglalót kívánunk adni a hazai szívsebészeti centrumok szakmai és tudományos eredményeiről, kiemelten és hangsúlyozottan szeretnénk áttekintést nyújtani a szívsebészet innovatív lehetőségeiről.

A kongresszus tudományos előadásainak tartalmát meghatározó témakörök többek között a szívsebészetben is egyre inkább teret követelő minimál invazív technikák, szívátültetés és gépi keringéstámogatás, 3D tervezés, CTEPH, valamint a műtét utáni rehabilitáció.

A konferencia ideje alatt megtekinthetik a szívsebészetben és határterületein érintett hazai és nemzetközi cégek kiállításait, melyek tovább emelik a konferencia színvonalát.


A Szervezőbizottság nevében kívánunk valamennyi kedves vendégünknek eredményes részvételt, hasznos időtöltést és kellemes társasági élményeket.

Dr. Hejjel László

Egyetemi Docens

a kongresszus szervezőbizottsága nevében

Tudományos Bizottság

 
 

Dr. Hejjel László

Dr. Bari Gábor

Dr. Bogáts Gábor

Prof. Dr. Hartyánszky István

Dr. Hartyánszky István

Prof. Dr. Horkay Ferenc

Dr. Juhász Boglárka

Dr. Lénárd László

Dr. Prodán Zsolt

Dr. Rashed Aref

Prof. Dr. Szabados Sándor

Dr. Szerafin Tamás

Prof. Dr. Székely Andrea

Dr. Székely László

Dr. Szolnoky Jenő

Szervező Bizottság

 
 

Dr. Hejjel László

Dr. Benavides Reyes Mária Luna

Dr. Béres Szabolcs

Dr. Holczer Lőrinc

Dr. Kovács Péter

Kovács Réka

Dr. Lénárd László

Dr. Pintér Örs

Dr. Szántó Tamás

Felkért Külföldi Előadók

 

  • Prof. M. Grimm PhD, Innsbruck, Ausztria
  • Prof. Roberto Lorusso PhD, Hollandia
  • Dr. Choo Yen Ng, PhD, Anglia
  • Prof. Jürgen Hörer PhD, München, Németország

Felkért Magyar Előadók

  • Prof. Dr. Babik Barna, Szeged
  • Dr. Bálint Olga Hajnalka PhD, Budapest
  • Dr. Csobó Dávid
  • Prof. Dr. Cziráki Attila, Pécs
  • Prof. Dr. Faludi Réka, Pécs
  • Dr. Hajdu Máté, Pécs
  • Dr. Pálfi Anita, Pécs
  • Prof. Dr. Szabados Eszter, Pécs
  • Prof. Dr. Székely Andrea, Budapest
  • Prof. Dr. Szokodi István MTA doktora, Pécs
  • Prof. Dr. Verzár Zsófia, Pécs

Kongresszusi Iroda

Regisztrációval és absztraktokkal kapcsolatos információ

Kortics Kinga

Mobil: +36 30 639 3705, E-mail: kkortics@convention.hu

Kiállítással és szponzorációval kapcsolatos információ

Bokker Tamás

Mobil: +36 30 490 8382, E-mail: tbokker@convention.hu

1141 Budapest, Bosnyák utca 48-50. „B”. lh. 2. em. 1.

honlap: www.convention.hu

Fontos határidők

Előadás kivonatok beküldési határideje: 2025.09.01.

Absztraktok visszaigazolásának határideje: 2025.09.15.

Littmann Imre pályázatok beküldési határideje: 2025.09.15.

Kedvezményes regisztráció: 2025.09.15.

A kongresszus helyszíne

Tudásközpont (Pécs)
Pécs, Universitas u. 2/A, 7622

Előadással, absztrakttal kapcsolatos információ:

A kongresszus résztvevői előadások megtartására és E-poszterek, vagy videó bemutatására egyaránt jelentkezhetnek. Az előadások, E-poszterek, videók elfogadásáról a Tudományos Bizottság dönt.

Előadás: Az előadások időtartama 10 perc, amit 5 perc diszkusszió követ.
Igénybe vehető technikai eszközök: számítógépes kivetítő, illetve videó kivetítő, lézerpálca.

E-Poszter: PDF – álló formátum – felbontása 2160×3840 pixel, PDF formátum)

A konferencián elhangzó előadások és poszterek összefoglalói a Cardiologia Hungarica című lapban jelennek meg. Kérjük, hogy az összefoglalókat magyar és angol nyelven, 2025. szeptember 1-ig szíveskedjen feltölteni a www.convention.hu oldalon.

A nyomdai határidő miatt a megadott dátum után beérkező összefoglalókat nem áll módunkban figyelembe venni. Az összefoglalók elfogadásáról 2025. szeptember 15-ig értesítést küldünk.

Letölthető dokumentumok:

Akkreditáció

A Magyar Szívsebészeti Társaság 30. Továbbképző Tanfolyamot a Semmelweis Egyetem Továbbképzési Központja orvosok részére SE-SZTOK/2025.II/00281-es kódszámon, az OFTEX-en feltüntetett szakképesítésekhez akkreditálta.

Sikeres tesztírás esetén orvosok 50, szakdolgozók 20 kreditpont szerezhetnek.

Kiemelt témák

  • Minimál invazív technikák
  • Szívátültetés és gépi keringéstámogatás
  • Pulmonalis hypertonia, CTEPH
  • Kongenitális szívsebészet, GUCH
  • 3D tervezés és vizualizáció
  • Szívsebészeti anesztézia
  • Rehabilitáció szívűtét után
  • Szakdolgozói szekció
  • Varia

Littmann Imre Díj

A Magyar Szívsebészeti Társaság 2024-ben is pályázatot ír ki fiatal szívsebészek számára a „Littmann Imre Díj” elnyerésére, melynek értéke 150.000 Ft.

Pályázati feltételek: a díjat pályázhatják: 40 évnél fiatalabb (1983-ban, vagy később születettek), MaSZiT tagok saját, a szívsebészet, vagy a szívsebészeti aneszteziológiai területével kapcsolatos tudományos munkával, amelyet előadás formájában kell bemutatni, illetve folyóiratban való közlésre elkészíteni.

Kérjük a pályázókat, hogy a teljes szövegét magyar és angol nyelvű összefoglalóval, táblázatokkal, ábrákkal, irodalmi jegyzékkel együtt közlésre elkészítve, 3 példányban az alább megadott postai címre beküldeni szíveskedjenek.

Nyomdakész változat beküldési határideje: 2025. szeptember 30.

Postacím:
Dr. Hejjel László
PTE KK Szívgyógyászati Klinika
1122 Budapest, Városmajor u. 68

MAC’S MEDICAL HANDELS GMBH. Díj

A Mac’s Medical Handels GmbH. idén is jutalmazni szeretné a nemzetközi folyóiratban megjelent legjobb szívsebészeti témájú hazai közleményt. A cég által a győztesnek felajánlott díj összege 300.000 Ft. A díj
odaítéléséről a MaSziT vezetősége dönt.

Pályázati feltételek: a pályázatban részt vehet minden olyan közlemény, mely 2024. november 1. és 2025. október 31. között külföldi szakfolyóiratban jelent meg nyomtatott vagy elektronikus formában. A publikáció első szerzője valamelyik magyar szívsebészeti központban dolgozott a kézirat közlésre történt benyújtásakor és annak elfogadásakor.

A pályázat beadási határideje: 2025. november 3.

A Preventív Szívsebészeti Szemlélet Jelentősége A Klinikai Gyakorlatban Pályázat

Dr. Pellek Sándor PhD, a Mellkas-sebészet Magyarország Kft. ügyvezetője – pályázatot kíván meghirdetni a Magyar Szívsebészeti Társaság XXX. Kongresszusán résztvevő előadók számára „A preventív szívsebészeti szemlélet jelentősége a klinikai gyakorlatban” címmel. A pályázat célja, a preventív szemlélet folytonosságának beépítése a szívsebészeti szemléletbe, a díj folyamatos fenntartása.

Pályázati feltételek: Azok a szívsebészettel rendelkező intézmények, melyek a preventív szemlélet elfogadásában élen járnak és a fiatal kollégákat motiválják a hozzáadott érték hétköznapi alkalmazásában, tapasztalataikat megosztják a konferencia résztvevőivel.

Díjazás mértéke: A díj két részből áll, egy szlovák művész által készített plakett, vamalint 200 000 HUF, a Számviteli Törvény figyelembevétele mellett. Az előadónak az absztrakt benyújtásakor fel kell tüntetnie, hogy erre a díjra is benyújtja pályázatát. Az előadások a kongresszuson belül, tematikus sorrendben, szekciónként hangzanak majd el –erre a pályázatra külön szekció nem kerül megszervezésre. A pályázat odaítéléséről a Magyar Szívsebészeti Társaság kongresszusán az elnökség tagjaiból álló független bizottság dönt.

Kongresszust szervező Rendezvényiroda

 

Port Event Rendezvényügynökség Kft.

8242 Balatonudvari, Kossuth u. 23.

Kaizer-Garai Sarolta

Tel: +36 70 422 53 03

Email:

sarolta.kaizergarai@portevent.hu

info@portevent.hu

Fővédnök

 

Felkérés alatt.

Védnök

 

Felkérés alatt.

Prof. Dr. Kovács Gábor

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Kovács Gábor, az SZTE SZAOK professzor emeritusa, a szegedi szívsebészet megalapítója, az Amerikai és az Európai Mellkassebész Társaság tagja, a Magyar Sebész Társaság és a Magyar Kardiológusok Társaságának vezetőségi tagja, az Európai Szívsebész klub tagja 2023. október 21-én, életének 94. évében, Szegeden elhunyt. Emlékét tisztelettel megőrizzük!